Holnemváros

Holnemváros

Debrecen régi képeken és kortárs műveken

Jegyvásárlás »

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ és a Déri Múzeum közös kiállításának célja a múzeum Fotótárának bemutatása.

A Fotótárnak, amely a múzeumi munka során keletkezett, 1907-től növekvő fotóadattári negatívállomány illetve a történeti tárak város- és családtörténeti vagy néprajzi szempontok alapján gyarapított pozitív képanyaga egyesítésével az utóbbi tíz évben alakult önálló gyűjteménnyé, e tárlat az első lehetősége a megmutatkozásra. A múzeumi képek az 1980-as évek végén a városban több helyszínen rendezett tematikus, fotótörténeti kiállítássorozat óta – a Mai Manó Ház vidéki múzeumok anyagából válogató, tíz évvel ezelőtti kiállításán kívül – nem szerepeltek önállóan, kizárólag installációs, illusztratív szerepet kaptak a tárlatokon.

A kurátorok által kiválasztott, most bemutatott 90 fénykép az egyik legerősebb oldaláról, a várostörténeti képanyagot megmozgatva mutatja be a gyűjteményt. A válogatás kezdete a műtermes fényképészet Debrecenben való megjelenése, az 1860-as évek közepe az egyik legfőbb szempontja pedig a személyes emlékezés lehetőségének kizárása vagy minimalizálása volt, annak érdekében, hogy minden néző, életkorától függetlenül, egyazon pozícióból tekinthessen rájuk, általuk egy ismeretlen, elveszett világba léphessen be, a város egy mindenki számára egyaránt mesebelinek ható oldala táruljon fel. Ennek módja egyrészt a képek készítési idejének az 1960-as évekkel való lezárása, az időhatárt csak néhány párhuzam kedvéért lépve át, másrészt a képek tárgyának a kevéssé ismert, ugyanakkor felismerhető helyekre való szűkítése, különös tekintettel a városátalakító építkezésekre, a szubjektív, emberközeli felvételekre, utcaképekre, olykor szürreális látványokra. A jelenleg megélt város tereinek a képek fekete-fehér múltjában való felismerése, azonosíthatósága, a mai terek egykori emberek által való belakottságának tapasztalata talán képes felkelteni a látogatóban saját városa történeti térként való megélésének vágyát, élővé tenni a múlthoz való viszonyát, felébreszteni az épített örökség, a város történeti karaktere iránti figyelmét és érzékenységét. A válogatás fontos elve a néprajzi szempont uralkodásának elkerülése, hiszen a város egykori életének egzotikumként való felmutatása nem közösséget teremtene a múlttal, hanem elidegenítene attól. A képekhez fűződő, bennük rejlő történetek is olyan szempontokkal gyarapíthatják a városismeretet, amelyek a személyes kapcsolódást erősíthetik, de a várossal nem ismerős tárlatlátogató is e megjegyzésekben találhat segítséget a szükséges helyeken.

A tárlat másik részében a városlakók ismerősen idegen szemszöge kortárs művészek intuitívan idegen szemszögével egészül ki, amennyiben hat, a munkáiban a fényképi emlékezettel már korábban is foglalkozó kortárs alkotó (Barakonyi Szabolcs, Bede Kincső, Chilf Mária, Fátyol Viola, Kocsi Olga, Koltay Dorottya Szonja) a gyűjteményből választott képekre reflektálva készített műveket az alkalomra. A munkát megelőzően tavaly ősszel a művészek először egy bőséges válogatást kaptak a fotótári képekből, majd egy egésznapos, helytörténészek vezetésével zajló workshop keretében ismerkedhettek meg a fotógyűjtemény és a város történetével, végül egyenként, saját szempontjaik alapján is tanulmányozták a képanyagot. Az elkészült munkák részben az előadásokon elhangzottakat használják kiindulópontként, akár konkrét fényképek és fényképészek, akár a fotótár mint archívum, akár a város historikumának vonatkozásában, részben pedig az alkotók saját történeteivel keresnek párhuzamokat. A debreceniek által ismertnek hitt tereknek és történeteknek a művészet sajátos látószögéből való értelmezése, egyfelől tükröt tartva, szintén önvizsgálatra késztetheti a városlakókat és ráirányíthatja figyelmüket bizonyos látványokra, váratlan összefüggésekre, mögöttes tartalmakra, másfelől éppen az ismerősség segíthet közelebb kerülni a kortárs művészet megértéséhez.

Művészek:
Barakonyi Szabolcs
Bede Kincső
Chilf Mária
Fátyol Viola
Kocsi Olga
Koltay Dorottya Szonja

Kurátor:
Szabó Anna Viola
Don Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü