Utolsó benyomások

Utolsó benyomások

Több mint 40 ezer látogató, 160 tárlatvezetés, 114 diákcsoport, 51 művészetpedagógiai foglalkozás, több mint 500 családi jegy – az Impressziók mérlege számokban. Rendkívüli érdeklődés mellett október 7-én véget ért a Monet-tól van Goghig, Matisse-tól Warholig alcímet viselő kiállítás a MODEM-ben, ahonnan a gyűjteményes válogatás Genovába utazik.

A kiállítás ideje alatt tárlatot vezetett nálunk Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója, Pacsika Rudolf, Wahorn AndrásfeLugossy László képzőművészek, Készman József, a Ludwig Múzeum kiállítási főosztályának vezetője, Mészáros Tibor és Scherer Péter színművészek, Horányi Attila esztéta és még sokan mások. De Csík JánossalŐze Áronnal és Vadas Lászlóval is megtekinthettük a tárlatot zenei aláfestés kíséretében.

Hazai városokból és a környező országokból óriási számban érkeztek látogatók. Nagyváradról hetente kétszer is jöttek érdeklődő csoportok az Impressziókra. Az óvodásoknak és iskolásoknak pedig külön kinyitottunk, hogy múzeumpedagógiai foglalkozásokon csodálhassák meg ezt az egyedülálló kiállítást.

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü