ModeMode #13 / Perrin

ModeMode #13 / Perrin

A ModeMode következő adásában PERRIN látogat el a MODEM-be, hogy minőségi elektronikus zenével hevítse fel a csütörtöki kora esti hűvös órákat.

Perrin, azaz Palotai Soma korábban éveken át kísérte DJ-szettekkel az ELEVATED csapatát, közben pedig folyamatosan rakta össze saját dalait, melyekből a tavalyi évre állt össze egy élő produkció, majd jött az első EP is. A hetvenes/nyolcvanas évek soul-funk elemeit a future beat és a hiphop jegyeivel vegyítő projekt rögtön nagy sikerekkel indult: a Kikeltető underground tehetség kutatón elért eredményei után idén játszhattak már Yves Tumor előtt a Kolorádón, a Művészetek Völgyén, szeptemberben a Budapest Parkban, a Punnany Massif vendégzenekaraként illetve a Vasnishing Point-on. DJ-ként pedig nem kisebb nevek előtt melegítette már fel a táncparkettet, mint Breakbot vagy Dam-Funk.
Csütörtöki szettjében az oldschool / hetvenes, nyolcvanas évek előremutató hangzása vegyül majd az aktuális, de a múltból inspirálódó zeneiséggel, funk, soul, rnb és hiphop műfajokon átívelve.

Az ősz ugyan már beköszöntött, azonban mi nem felejtjük a nyarat, a látványos vetítések ezúttal sem maradnak el.

Várunk tehát minden kedves érdeklődőt egy forró estére és teára csütörtökön a Zöld Kilincs kávézóba és a MODEM belső kertjébe.

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü