Látványműterem-látogatás

Látványműterem-látogatás

Szegedi-Varga Zsuzsanna még az ezredforduló körül költözött el Amerikába, s azóta jelentős képzőművészeti életművet hozott létre, melyben nagy szerepet kapnak az organikus formák, a multimediális megoldások és az intermedialitás kérdései. A MODEM Lehet kortárs a freskó? című tárlatának keretében megvalósított, fődíjjal jutalmazott folyamatművében a képi és szöveges tartalmak közti interakciókkal foglalkozott, amely kérdéskör egyébként is érdekli.

A sublime, vagyis a hiány kérdésén keresztül a fejlődés, újragondolás, újraépítés igénye került előtérbe jelenlegi projektjében. „Van-e nyelvezet a traumatikus és korrupt kondíció megszólaltatására? Jelenlegi munkám a kép a szöveg korrupt leképezéseit vizsgálja.”

A látvány-műteremben megrendezett, prezentációval egybekötött beszélgetésen Áfra János kérdezi Szegedi-Varga Zsuzsannát debreceni projektjéről, eddigi munkásságáról és az amerikai művészeti élet működéséről.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

hungarian english

menü