KÖZÖS Mániáink – tárlatvezetés Varga Klárival

KÖZÖS Mániáink – tárlatvezetés Varga Klárival

A KÖZÖS Roma Világnap alkalmából Varga Klári, a Csokonai Nemzeti Színház színművésze tart rendhagyó tárlatvezetést a MÁNIA. Csendes stratégiák kiállításon.

A roma világnap alkalmából ezúttal hétfőn is kinyitjuk a MODEM kapuit, hogy megmutassuk, milyen kapcsolódási pontokat találhatunk a roma hagyományok és motívumok, illetve a kortárs képzőművészet között. KÖZÖS címszóval első alkalommal – de a hagyományteremtés szándékával – rendhagyó nyitott napra várunk mindenkit, aki kíváncsi a roma népi motívumokra, szívesen vesz részt velünk és a kiállító képzőművészekkel, kurátorokkal, művészetpedagógusokkal és vendégeinkkel „mániás” tevékenységekhez vagy mozdulatokhoz kapcsolódó művészeti foglalkozásokon, tanul cigány táncokat, kapcsolódik be a romani dizájn workshopba, járja végig legújabb kiállításunkat tárlatvezetések keretében vagy csak nézi meg az elmúlt évek magyar, e témához kapcsolódó kisfilmjeit a MODEM -ben.

A MODEM-ben április 8-án 10-től 18 óráig minden érdeklődő gyerek és felnőtt számára valamennyi program nyitott és ingyenes.

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü