Hajdu Szabolcs és filmjei a b24 Galéria udvarán

Hajdu Szabolcs és filmjei a b24 Galéria udvarán

Az új filmes generáció egyik legeredetibb alkotójától, a debreceni születésű Hajdu Szabolcstól vetítünk le egy-egy játékfilmet a b24 Galéria udvarán augusztus 17-én, 18-án és 19-én 21 órától.

A vetítési napokon Szilágyi Lenke standfotóiból egy időszaki kamara-kiállítás lesz látható a galéria fotószobájában.

Az első vetítés előtt, augusztus 17-én 20 órától Hajdu Szabolccsal és Török-Illyés Orsolyával beszélgetünk, akik házas- és alkotótársak is egyben.

Augusztus 17. (csütörtök), 21 óra

Fehér tenyér
magyarul beszélő, magyar filmdráma, 102 perc, 2005

A tíz éves Dongót szülei és keménykezű edzője élsportoló tornásznak szánják. Akárcsak edzőtársainak, ez az élete és nappala, teste a fegyelmezés miatt tele van kék-zöld foltokkal. Tizenhárom éves korában első kitörési kísérletként megszökik egy nagy bajnokság előtti versenyről. 19 évvel később viszont látjuk, amint megérkezik egy modernül felszerelt kanadai edzőközpontba. Tornász gyerekek edzését bízzák rá. Magával hozott stílusa és beidegződései miatt azonban kérdésessé válik, hogy be tud-e illeszkedni ebbe az új világba, képes-e megfelelni az új kihívásoknak. Elsősorban saját feldolgozatlan múltjával, gyökereivel kell szembenéznie – a tornaterem falai közt töltött örömtelen gyerekkorral és a múlt kísérteteivel.

Augusztus 18. (péntek), 21 óra

Bibliothéque Pascal
magyarul beszélő, feliratos, német-magyar filmdráma, 110 perc, 2010

Mona Paparu egyedül neveli hároméves kislányát. Egy külföldi utazás miatt a gyermeket a nagynénjénél hagyja. A nagynénitől a gyámhatóság elveszi a kislányt. Amikor Mona visszatér, a gyámhatóságon el kell mondania, mivel töltötte külföldön az idejét. A film az ő utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának a szürreálisba hajló története. Mona Paparu szubjektív beszámolója.

Augusztus 19. (szombat), 21 óra

Ernelláék Farkaséknál
magyar filmdráma, 81 perc, 2016

Régi és új konfliktusok törnek felszínre Hajdu Szabolcs Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztviálon fődíjjal elismert filmjében, mikor két egymástól eltávolodott testvér családja hosszú idő után ismét találkozik: Eszter nővére, Ernella családjával egy év után hazatér Skóciából, és Eszterék kénytelenek őket befogadni. A kényszerű együttlét szembesíti a családtagokat egymással, a közöttük feszülő ellentétekkel és önmagukkal is.

A program támogatói a Katapult Film és a Big Bang Media Kft.

A belépés ingyenes!

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar angol

menü