Ezek a legszebb éveink? Don Tamás tárlatvezetése

Ezek a legszebb éveink? Don Tamás tárlatvezetése

Intézménykritika, identitás, absztrakció – a pályakezdő perspektívák fő kérdései.

A szeptember 16-án nyílt kiállításon október 9-én 17 órakor Don Tamás kurátor vezeti végig a közönséget.

A generációs kiállítás elsőre talán szokatlan ötletét az a hiány adta, hogy az egészen fiatal művészgeneráció ritkán jelenik meg patinás művészeti intézményekben, akkor is leginkább csak a nekik szóló pályázatok beszámoló-kiállításai kapcsán. Az említett pályázatok rendszerint a harmincöt év alatti alkotókat definiálják fiatal művészként, míg az Ezek legszebb éveink? kiállítás esetében a szervezőelv az oktatásból történő kilépéstől számított öt év. A kiállító művészek közül akadnak, akik alig pár hónapja fejezték be tanulmányaikat, vannak, akik már újból iskolapadba ültek, néhányan pedig már oktatóként vannak jelen a hazai művészeti képzésben. Ugyanilyen szórást mutat pályájuk képe is: vannak, akik még csak próbálják megvetni lábukat a galériák, múzeumok és ösztöndíjak világában, de többen közülük már nemzetközi kiállítási tapasztalatokat is fel tudnak mutatni.

Az Ezek a legszebb éveink? tematikus csomópontokon és egy a pályakezdés élményéből kiinduló asszociációs enciklopédiából épül fel, amelyen keresztül a látogató nemcsak arról kaphat képet, milyen témák és médiumok foglalkoztatják az egyetemről kikerülő művészeket, de arról is, hogy milyen problémákkal és dilemmákkal terhelt a pályakezdés időszaka napjainkban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü