A DNM zárókiállításának megnyitója

A DNM zárókiállításának megnyitója

Mit jelent a dizájn gondolkodás, és mit jelenthet ma dizájnernek lenni? Mire jó az öndizájn, és vajon mi a szerepe? Hogyan kapcsolódik mindez a kortárs művészethez, s ha már kapcsolódik, miként lehet elkülöníteni egymástól, miközben mindkét terület alapja a kreatív gondolat és tevékenység?

A tavaly újraindult Debreceni Nemzetközi Művésztelep (DNM) ezúttal a dizájn mai szerepét, a művészetekkel való kapcsolatát helyezte középpontba. A MODEM kiállításán kiderül, hogy a meghívott művészek milyen egyéni, specifikus válaszokat találtak a felvetett kérdésekre.

A b24 Galériában tartott idei DNM július 17-től 28-ig szakmai fórumként működött, amely elsősorban a tervezett alkotás, a megkonstruálás és megfontolás kérdéskörével foglalkozott – többek között arra is keresve a választ, vajon kihirdethetjük-e mai ismereteink tükrében a dizájn totális győzelmét. A művésztelep előadásai, prezentációi, kerekasztal-beszélgetései is az egyéni alkotói reakciók megfogalmazását voltak hivatottak ösztönözni, a DNM utáni hónapok pedig lehetőséget adtak az ötletek kibontására, letisztázására,  amelyek egy célirányosan a MODEM kiállítóterére tervezett tárlatban öltenek formát.

A 21. században a dizájn kétségkívül az egyik legexpanzívabb iparág: progresszív, optimista, problémaorientált. Akárcsak a kortárs művészet, a dizájn is aktívan foglalkozik az emberiség, többek között a társadalom és környezet kérdéseivel, ám sikeres stratégiája ellenére is úgy tűnik, rászorul az autonóm művészet vagy egyéb interdiszciplináris területek „ösztönző segítségére”, ezért is izgalmas, hogy a DNM tárlatán a legkülönfélébb szakmai hátterű „tervező alkotók” megközelítéseivel találkozhatunk.

Művészeti vezetők: Csontó Lajos, Süli-Zakar Szabolcs képzőművészek, Horányi Attila művészettörténész-esztéta

Kiállítók: ANTAL Balázs, BALLA Dóra, CSONTÓ Lajos, FAJCSÁK Dénes, LAKNER Antal, MAJOR Lajos, SÜLI-ZAKAR Szabolcs, SZABÓ Ádám, SZABÓ Károly, VÁCZI Lilla

Megnyitó: 2017. október 21. (szombat), 16 óra

Megnyitja: Horányi Attila esztéta, a MOME adjunktusa

Közreműködik: Gryllus Ábris képző- és médiaművész, zeneszerző

Köszöntőt mondanak: Csontó Lajos és Süli-Zakar Szabolcs, a DNM szakmai vezetői

A belépés ingyenes.

Kapcsolódó programok:

November 4. (szombat), 11 óra –Tervezett alkotás dizájnkonferencia

November 17. (péntek), 13.30 – Süli-Zakar Szabolcs képzőművész tárlatvezetése

December 6. (szerda), 17 óra – Kányási Holb Margit Ferenczy Noémi-díjas textilművész tárlatvezetése

December 30. (szombat), 16 óra – Finisszázs: Csontó Lajos Munkácsy Mihály-díjas képzőművész és Horányi Attila művészettörténész-esztéta tárlatvezetése

Iratkozzon fel hírlevelünkre

hungarian english

menü