Harsány – Mai orosz design

Harsány – Mai orosz design

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ 2019 nyarára az aktuális orosz plakátművészet, tervezőgrafika és tipográfia legjelentősebb alkotóit hívta meg földszinti kiállítótermébe, hogy a rendszerváltás után harminc évvel a világ centrumaiban ismert és elismert műhelyeket, alkotókat feltárja és bemutassa. Felismerhető-e az orosz gondolkodás és mentalitás a kortárs vizualitásban? Kötődik-e valamennyire az általunk is ismert forradalmi, modern és propaganda dizájnhoz? Harsánysága, nyersesége mennyire felel meg a nyugat által elvárt sztereotípiának? A tárlaton elsősorban ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben az itt felsorakoztatott plakátok, … révén azt is megmutatjuk, miről is szól az orosz kalligráfia, s egyáltalán: létezik-e orosz iskola, orosz design

A kiállítást az a mérhetetlen sóvárgás inspirálta, ami az első, 2014-es első oroszországi utazásom alatt fogott el. És ez évről évre csak fokozódott. Az a „bárcsak” szócska, látva az orosz design sokszínűségét és egymásra rétegződését, amit magyar tervezőként ott tapasztaltam meg. A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban 2019 nyarán nyíló kiállításra – az új utak iránti vágy nyomán – az aktuális orosz plakátművészet, tervezőgrafika és tipográfia legjelentősebb alkotóit hívtuk meg, hogy a rendszerváltás után 30 évvel a világ centrumaiban ismert és elismert orosz műhelyeket, illetve alkotókat bemutassuk. Peter Bankovot hihetetlen gesztusaival, expresszív megjelenésével és hatalmas szívével. Igor Gurovichot, az igazság- és útkeresőt, generációjának a megmondó emberét. Így került a térbe munkáival Eric Beleusov, akinek higgadt, de nagyon jó grafikai megoldásai okán kortársai és a mai fiatalok is a nyomdokában járnak. Yuri Gulitov, a nagy összegző, akire a nagy pontossággal felépített projektek jellemzőek, és végül, de legkevésbé sem utolsósorban Anna, aki fiatalsága ellenére hihetetlen okos és kiagyalt geometriai képleteivel kápráztatja el a nézőket. A Harsány címmel megrendezett kiállításon mindenekelőtt arra keressük a választ, hogy felismerhető-e az orosz gondolkodás és mentalitás a kortárs vizualitásban, kötődik-e valamennyire az általunk is ismert forradalmi, modern és propaganda dizájnhoz, s harsánysága, nyersesége mennyire felel meg a nyugat által elvárt sztereotípiának. Egyáltalán: létezik-e orosz iskola, orosz design.
Major Lajos kurátor

Kiállítók:
Peter Bankov, Igor Gurovich, Eric Belousov, Anna Kulachek, Yuri Gulitov

Fesztiválok:
TYPOMANIA, GOLDEN BEE

Kurátorok:
Szergej Szerov, Major Lajos

 

Az orosz designiskola

Oroszország hideg ország. A világ leghidegebb országa. Az éves középhőmérséklet -5,5 fok. Az energetikai kiadások – melyek nélkül a fennmaradás elképzelhetetlen – Oroszországban háromszor magasabbak, mint Nyugat-Európában. Oroszországban található a világ leghidegebb pólusa. Az ország – módszertantól függően – 65-85 százalékát állandóan fagyott talajú permafroszt területek borítják. Ám a legfontosabb, hogy van egy másik örök fagyottság, melynek közvetlen köze van a designhoz.

Designernek lenni Oroszországban nem egyszerű kereszt. Nem olyan, mint Nyugat-Európában. Kicsit leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Oroszország nem jól, hanem rosszul szeret élni. Nem élni szeret szépen, hanem meghalni. Feláldozni magát, tetteket végrehajtani. A mi génjeinkbe bele van kódolva Isten szeretete. Lehetetlen szeretni Istent és nem szeretni felebarátodat? Oroszországban minden lehetetlen lehetségessé válik. Az orosz lélek ingaként mozog az isteni és a démoni között, kihagyva az emberi dolgokat.

Oroszországban a designer több, mint egyszerű designer. Nyugaton tud a kultúrára és a tradícióra támaszkodni. Nálunk nem csak a konkrét feladatot kell megoldania, hanem minden egyes projekt során fel kell olvasztania a körülötte kialakult civilizálatlan fagyottságot, mely közömbös a szépség és a hétköznapi komfort iránt, alkalmatlan rá.

Oroszország egy hatalmas ország, és ezt nem lehet megszokni. Minél többet utazol, annál jobban látod, milyen kicsi a világ, és milyen hatalmas Oroszország. A világ egyre kisebb lesz, Oroszország egyre nagyobb. A Fekete-tengernél, a meleg orosz sztyeppéknél kezdődik, előretör erdőkön és hegyeken át északkeletre, majd az északkeleti irány ugratóján kirepül a nyílt világűrbe. Egy másik átlója összeköti a Csendes-óceáni partokat a Fehér-tengerrel és az Északi-Jeges-tengerrel.

Amúgy az átló a geometriával van összefüggésben. Oroszország nem Amerika, ahol az államok egyenes határok mentén kapcsolódnak egymáshoz. Nem is Európa a maga rendezett nép-nemzeti szobácskáival. Bármennyire is nyitottak a határok, mégis megmaradnak a külső keretek, határozott záróvonalakkal, melyek a személyes szabadságot, a nyelvi, kulturális és a kényelmes nemzeti identitást hivatottak védeni.

Oroszországban nincs ilyen. Nincs kényelem. Nincs geometria. Ezért bármilyen kisebb, takaros beltéri designt „eurofelújítás”-nak neveznek. Nincsenek határozott vonalak. Nincsenek utak. Ahogy az orosz közmondás mondja: a „bolondok és az utak” Oroszország legnagyobb problémái. Nincsenek személyes jogok, nincsenek nemzeti határok. Egyáltalán nem is létezik olyan fogalom, hogy határ: az oroszok számára csak a tér létezik.

A designnak épp a határokkal van kapcsolata, a sarkokkal, vonalakkal és a geometriával. Rendezi a teret, pontosan polcokra pakolja a formák és a jelentések, a képek és a sorok moduláris hálózatát, gondosan mérlegelve az arányokat és a fontosságukat. Az orosz kozmosz határtalan, formátlan, folyamatos, mindent átfogó tere ellenáll a designnak. Határozottan az útjában áll a maga sok évszázados történelmével és hihetetlen földrajzával. Hisz a maga megdönthetetlenségében és makacsul, mogorván ellenkezik.

Anna Kulacsek, egy fiatal törékeny lány – akit Jurij Gulitovval és Peter Bankovval együtt tanítványunknak mondhatunk – határozott harcot folytat ezen a téren, dühösen strukturálja a maga által létrehozott ábrázoló geometriával. Keresztbe és kasul, zengzetes vonalakkal, határozott betűkkel, fényes figurákkal, pontos bekezdésekkel alkotja meg plakátjait.

Maga Jurij Gulitov és Peter Bankov már rég megértették, hogy lehetetlen legyőzni az orosz tér vad energiáját. Úgy döntöttek, hogy nem törik be, hanem megismerik és beépítik a saját professzionális nyelvezetükbe és vizuális mentalitásukba. Ez az energia járja át a durva betűiket, ferde tipográfiájukat, furcsa illusztrációjukat, „hand-made” kalligráfiájukat, amit kalligráfiának is fura nevezni. Mert a kalligráfia a szép grafika, az elegancia és pontosság. Az ő kalligráfiájuk egyáltalán nem erről szól.

Akkor miről szól ez a kalligráfia, az egész orosz design, az orosz iskola? Talán saját maga se tudja? Létezik-e egyáltalán?

Ha az orosz designiskoláról akarunk beszélni, az egyfajta visszaemlékezés a jövőbe. Egy jövőbeli szép Oroszországban biztos lesz ilyen. A régmúltban is határozottan volt. Létezett egy óorosz ikonfestészet, mely az orosz léleknek a tetőpontja volt, mely hozzájárult a világ vizuális kultúrájának alakulásához. Létezett a brutális orosz Lubok és a parasztlét szigorú protodesignja. Végül létrejött az 1920-as években az orosz avantgárd, amikor is az orosz design globálissá vált, univerzális jelenség volt, mégis orosz tudott maradni. Ezt nevezhetjük nemzeti iskolának.

A kiemelkedő holland designer, Gert Dumbar egy interjúban azt mondta, hogy a modern designnak három szülőhazája van: Oroszország, Németország és Hollandia. Oroszországot az első helyre tette.

Jan Tschichold világhírű könyvében, az Új tipográfiában anno azt írta, hogy az új tipográfia alapja a holland neoplaszticizmus, az orosz szupremativizmus és legfőképp az orosz konstruktivizmus.

Amikor megismerkedtem Josef Müller-Brockmannal, a svájci grafikai iskola pátriárkájával, elmeséltem neki, hogy ő volt a 60-as évek orosz designereinek a mestere és példaképe, olyan neveknek, mint Makszim Zsukov, Mihail Anikszta vagy Arkagyij Trojanker. Ők egyfajta könyvdesign-forradalmat indítottak el a szovjet könyvkiadásban. Megkérdezte tőlem, tudom-e, ki volt a legnagyobb hatással a szakmai fejlődésére? Azt mondta: a legnagyobb mesterének Alexander Rodcsenkót és El Liszickijt tartja.

A kör bezárult. A saját országomban a sztálini rezsim úthengere az aszfaltba préselte az orosz avantgárdot, mely így meg lett fojtva és ki lett irtva több generáció emlékezetéből. A 60-as években a poszt-sztálini „felmelegedésben” ismét elkezdtük felfedezni a designt, a nyugati designerektől tanultunk, akik a mi elfelejtett elődeinktől tanultak. Az avantgárd német és angol fordításokon keresztül tért haza. Az orosz designerek tanárai svájci, német és amerikai mesterek voltak, akiknek a könyvei valami csoda folytán átjutottak a vasfüggönyön. A vasfüggöny sokkal komolyabban védte az orosz embereket a saját történelmüktől, mint a Nyugattól, így egy orosz designer se tudta mondani, hogy Alekszand Rodcsenko vagy El Liszickij követője, tanítványa.

A mai generáció se tudja ezt elmondani magáról. Úgy gondolom, kevés az olyan orosz designer, aki az országot nemzetközi szinten képviseli, mint Vlagyimir Csajka, Andrej Logvin, Jurij Szurkov, a Faldiniek, Andrej Seljutto, Erken Kagarov, Dmitrij Kavko és még sokan mások, akik így gondolják. A szakma történelme ma már mindenki számára elérhető, de egyelőre senki sem siet magát az orosz avantgárddal azonosítani. Nem tartják magukat az orosz avantgárd örököseinek, hiába szeretné a globális szakma annak látni őket.

Gajana Bagdaszarjan betűdesigner egy interjúban azt mondta: „Sok külföldi az orosz designt az orosz avantgárddal párosítja… Úgy tűnik, az orosz avantgárd olyan sztereotípiává vált, mint a »vodka-matrjoska-balalajka«, valójában sokkal tágabban és bonyolultabban gondolkodunk, és nem akarunk leragadni csupán az »orosz márkánál«.”

Igorj Gurovics egyszer elmesélte a tanítványaimnak, hogy a plakát művészetének a kezdetén Erik Belouszovval egy „brainstorming” során választották meg a saját művészeti útjukat. Arra jutottak, hogy a lengyel és a holland plakátiskolát fogják egyesíteni saját munkásságukban.

De itt van egy paradoxon. Nemrég az AGI konferencián (Alliance Graphique Internationale) Igorj Gurovics a prezentációjában egy halom olyan plakátot mutatott be, amelyet ő és Erik Belouszov, illetve az általuk alapított Ostengruppe tagjai készítettek. Az előadás után odajött hozzám Lars Müller, az AGI akkori elnöke, hogy gratuláljon. „Itt van az orosz iskola, itt van az orosz avantgárd öröksége” – mondta lelkesen.

Egyszóval, bármennyire is törekszel arra, hogy ne önmagadra, hanem valaki másra hasonlíts, bármennyire is más ruháját öltöd magadra, vagy akár egy maszkot, úgyis felismernek. Mi alapján? Ki tudja!

Külföldi designereket kérdeztem erről. Mi az, ami értékes és érdekes ma az orosz avantgárdban? Több válasz is meglepő volt. Ezeket sorolták az értékek között: „idealisztikus lélek”, „bármely szabály megszegésének lehetősége”, „bátorság”, „alkotói szabadság”, „a saját munkád iránt érzett szenvedély”, „a stílus romantikussága”, „a betűk és a számok mint a szabad kompozíció elemei”, „a modern médiával való integráció”, „művészi megközelítés a betűk létrehozásában”, „megismételhetetlen ötvözete a fotónak, a betűtípusnak és a grafikai elemeknek”, „a vakmerő kísérletezés”, „a tipográfia mágiája”, „negyedik dimenzió”, „a design és a művészet közötti határtalanság”.

Lehet, hogy ezek azok a tulajdonságok, melyeket még mi magunk sem értettünk meg magunkból, talán ezekből lesz majd egyszer, egy szép Oroszországban újra orosz designiskola. Igazi iskola, nem pedig csak néhány hős, egy olyan országban, ahol nincs design, de vannak designerek.

Oroszország hatalmas ország. De a tere visszafogja, alig hallható a néhány hős kiáltása, akik a fejüket az ég felé fordítják. Néhány ilyen hősnek a munkái láthatók a kiállításon.

Oroszország hideg ország, de a design a hő, a fény, a szín, a harmónia, a boldogság és a szépség forrása. Lehet, hogy a design segít felolvasztani Oroszországot, megváltoztatva a lelkiállapotot, a stílust és az életünk tájképét?

Szergej Szerov, AGI

Czeglédi Zsolt fotói a megnyitóról:

Iratkozzon fel hírlevelünkre


menü