Hangfegyverek

Hangfegyverek

A tárlat missziója többet között, hogy fiatalos hangnemben, diszkurzív, interaktív módon és közérthetően mutassa be az itthoni kortárs képzőművészetben háttérbe szoruló médiumot.

A koncepció a háborúban, terrorcselekményeknél és fegyverkezésnél használt “szonikus fegyverek” közé csoportosul – történelmi és fiktív példákból kiindulva. A térben megjelenik majd egy csoportosan elkészített interaktív központi installáció és egy-egy egyéni hanginstalláció. A tárlat kapcsán workshopokat, performanszokat, múzeumpedagógiai programokat, előadásokat szervezünk lehetőség szerint debreceni hangművészek, zenészek és iskolák bevonásával.

Noha a hangművészet a futurizmus óta eltávolodott a háborútól, a háború időközben felfedezte magának a hangot, amely a szó szoros értelmében fegyverré vált: olyan hadi és rendvédelmi eszközzé, amely leplezett vagy direkt erőszakkal gyakorol hatást a pszichére és a testre. Hangfegyvernek tekinthető minden, ami auditív médiumokon keresztül tömeget oszlat, fájdalmat, maradandó károsodást vagy halált okoz, de az is, ami képes befolyásolni, összezavarni, félelmet kelteni, lehallgatni vagy épp megtéveszteni. A kiállítás fekete tereiben felhangzó és megjelenő munkák a szónikus fegyverkezés fiktív és valós példái. A különféle hanginstallációk hol a testünkben rezonálnak, máskor négykézlábra állítanak vagy tettestárssá tesznek mások lehallgatásában. Megmutatják, hogyan válhat a saját hangunk fegyverré, hol van a határ befogadható és befogadhatatlan hangok között és milyen pusztító is lehet a csend. Nem csupán tematizálják hang és háború sokrétű viszonyát, de finoman használják is a hangfegyverek különféle technikáit, szembesítve a hang szétzúzó és összekötő, esztétikai és fizikai erejével.

Kiállító művészek:
Krasz Ádám
Kophelyi Dániel
Jeneses Ádám

Kurátor: Lőrinczy Lia

Grafika: Kophelyi Dániel

 

HANGFEGYVEREK

A hangművészetet és a zajzenét feltaláló futurizmus számára a háború és a fegyver nem csupán központi témát jelentett, de a műfaj születését kiváltó előképet is. A zaj felszabadításának közvetlen referenciája a huszadik századi hadviselés mint totális zenei-hangi tapasztalat: „míg a modern háborúkban a látás és a látvány szerepe szinte elenyészik, addig a zajok dominanciája, változatossága és kifejezőereje nem ismer határokat”. Ezt visszhangozzák Luigi Russolo intonarumori-jai, agresszív zajgépei vagy F. T. Marinetti hangkölteménye, a Zang Tumb Tumb, amely az 1912-es drinápolyi csatát zeneműként írja le, úgy, hogy annak a gesztusok, a színpadi jelenlét és a szöveg zeneisége révén „teljes fizikai valójában kell robbannia”. A hangművészet tehát hangfegyverként született: mint háborús légkört generáló akusztikus szerkezet, a gépkorszak és a militarizmus dicsőítésének propagandagépezete, nem utolsósorban pedig esztétikai robbanóeszköz a közízlés, a fennálló társadalmi és művészeti rend szétzúzására.

Noha a hangművészet azóta eltávolodott a háborútól, a háború időközben felfedezte magának a hangot, amely a szó szoros értelmében fegyverré vált: olyan hadi és rendvédelmi eszközzé, amely leplezett vagy direkt erőszakkal gyakorol hatást a pszichére és a testre. Hangfegyvernek tekinthető minden, ami auditív médiumokon keresztül tömeget oszlat, fájdalmat, maradandó károsodást vagy halált okoz, de az is, ami képes befolyásolni, összezavarni, félelmet kelteni, lehallgatni vagy épp megtéveszteni. Így a sztálingrádi csata alatt nagyerejű hangszórókkal éjjel-nappal játszott tangó és győzelmi propaganda egyszerre szolgált hangfegyverként a németek lelki megtörésére és ébren tartására, ahogy éppúgy hangfegyver volt a vietnámi háborúban a magas intenzitású infrahangok „bombázása” mellett a halott ősök szellemeinek hangjait szimuláló felvételek sugárzása, melyekkel megtévesztve akarták megadásra bírni a vietkongokat. A hangfegyverek jelen vannak a hétköznapjainkban az extázisban lévő, egy emberként mozduló tömegeket irányító zenétől a fiatalokat a köztéri lézengéstől eltántorító hangfrekvenciákon („Mosquito”) át a liftbe zárva játszott háttérzene („Muzak”) passzív agresszivitásáig. Archetípusa nem csupán Józsué Jerikó falait leomlasztó kürtszava, de Isten mindent betöltő, lefegyverző hangja is a pusztában.

Amellett, hogy a kiállító művészek tematizálják hang és háború sokrétű viszonyát, finoman használják is a szonikus fegyverkezés különféle technikáit, modellezve és átélhetővé téve azt, ahogy a hang gondolati, érzéki vagy fizikai szinten a hatalma alá von. Munkáik hol a testünkben rezonálnak, máskor négykézlábra állítanak vagy tettestárssá tesznek mások lehallgatásában. A futurizmus óta a hangművészet egyik örökölt küldetése a hang erejének – a hangerőn messze túlmutató – felszabadítása. A hangfegyver tehát olyan művek metaforájaként is felfogható, melyekben a hang a maga totalitásában, szétzúzó és összekötő, esztétikai és fizikai erejében válik megtapasztalhatóvá.

Zemlényi-Kovács Barnabás

 

Jeneses Ádám
dominance

“A meggyőzés, ráhatás, kényszerítés számtalan eszköze mellett a hang médiuma – erőteljes hatása ellenére – a háttérbe húzódva marad. Míg a tér erőszakos kisajátítását vagy a hatalmat birtoklók üzeneteit hordozó képek áradatát könnyű kizárni, addig a szolgálatba állított frekvenciák elől szinte képtelenség kitérni. Fegyverként tekinthetünk nemcsak a hullámok keltésére, hanem azok érzékelésének a megszüntetésére is. A valós csend ugyanolyan pusztítóan hat az elmére, mint a frekvenciák áradata.

Az elmúlt évtizedekben a szonikus fegyverkezés birtokba vette nemcsak a hallható, hanem az az alatti és a fölötti frekvenciák tartományát. Installációmban ezek az inkább érzékelhető, mintsem hallható hangok “áldozatává” válik a befogadó. Ebből a helyzetből/szerepből a mű egyetlen része sem kínál kiutat, csupán egy hangtalan, őrjítő csendet.”

Jeneses Ádám

 

Kophelyi Dániel
return false

“A kauzalitás valamely végső okra vonatkozó, okozati viszonyban lévő dolog vagy jelenség; filozófiai kategória, olyan egymással összefüggésben lévő események jelölésére, amelyben az egyik esemény (az ok) kiváltja a másikat (az okozatot).

A véletlen egy egyedi esemény (vagy folyamat, történés) nem vélt bekövetkezése, illetve a köznyelvben annak a meghatározhatatlan, megjósolhatatlan vagy szabálytalan volta.

Az információ mint hiperobjektum (Timothy Morton) az emberiség fejlődését és annak irányát meghatározó tényező. Titkosításával, manipulálásával vagy épp hozzáférhetővé tételével fajunk a legváltozatosabb konfliktusokat idézte elő története során.

A befogadó azt a körforgást próbálja megérteni, amiben nyakig benne van, legfeljebb nem vesz tudomást arról,
amiről valaki beszél,
ami alapján valaki cselekszik,
következésképpen történik valami,Ú
amiről valaki beszél,
ami alapján valaki cselekszik,
következésképpen történik valami,

(…)

Az installáció értelmezéséből származó konfliktusok és/vagy félreértések száma n.”

Kophelyi Dániel

 

Krasz Ádám
Changes by Man, 2019

többcsatornás videó- és hanginstalláció

A mű címét George Perkins Marsh: Man and Nature: or, Physical Geography as Modified by Human Action c. könyve inspirálta.

Köszönet a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárának, hogy lehetőséget biztosított a forgatásra. A felvételek 2019.04.09-én készültek Tatán a Magyar Honvédség lőgyakorlatán.

TABLE OF CONTENTS.

CHAPTER I.

INTRODUCTORY.

Natural Advantages of the Territory of the Roman Empire–Physical
Decay of that Territory and of other parts of the Old World–
Causes of the Decay–New School of Geographers–Reaction of
Man upon Nature–Observation of Nature–Cosmical and Geological
Influences–Geographical Influence of Man–Uncertainty of our
Meteorological Knowledge–Mechanical Effects produced by Man on
the surface of the Earth–Importance and Possibility of Physical
Restoration–Stability of Nature–Restoration of Disturbed
Harmonies–Destructiveness of Man–Physical Improvement–Human
and Brute Action Compared–Forms and Formations most liable to
Physical Degradation–Physical Decay of New Countries–Corrupt
Influence of Private Corporations, _Note_, 1

 

Jeneses Ádám–Krasz Ádám–Kophelyi Dániel
LEHALLGATÓSZOBA, 2019

Tágabban értve nemcsak a hangot keltő, de az azt rögzítő, “passzív” eszközöket is hangfegyvernek tekinthetjük. A háború művészetében már Szun-Ce az ókori hadvezér is kiemelt jelentőséget tulajdonít az adatok gyűjtésének és rögzítésének. A hadviselésnek ez a nem konfrontatív formája él tovább a 20. századtól a hatalommal szembeszegülők lehallgatásában.

A Lehallgatószobában a kiállítás teljes ideje alatt havi öt-öt bemikrofonozott tér hangjai hallhatóak egyszerre: olyan művészekhez tartozó stúdiók, műtermek és közösségi terek, akik vállalták, hogy egy hónapon át minden privát hangjuk publikussá válik: öt tér valós időben közvetített hangjainak – próbák, beszélgetések, események, műtermi munka zajai, a közben hallgatott zene – néha kibogozhatatlan auditív montázsa, aleatorikus zenei szövete. Egy folyton változó (hideg)háborús tájkép, megidézve John Cage úttörő darabját, az Imaginary Landscape No. 4-et (Elképzelt tájkép, 1951), amely tizenkét rádió aktuális adásainak véletlenszerű összejátszásából állt, demokratizálva a hangokat, kiiktatva a kiszámíthatóságot, a zenészek és a zeneszerző akaratát. Így ha van is lehetőség a lehallgatásra, kérdés, hogy mi irányítunk-e, vagy inkább a kiszámíthatatlan, folyamatosan önmagát generáló hangszövet, amely számos más mű készítésének, tervezésének és bemutatásának hangjaiból táplálkozva hat ránk. Ha a Lehallgatószoba egy hangfegyver, nyitva marad, hogy az merre is irányul.

 

Megnyitó

Fótók: Dankó Imre

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre


menü