Evangélium 21

Evangélium 21

Kortárs művészeti gyűjtemény

Az Evangélium 21 kortárs művészeti gyűjtemény és kiállítás egy egyedülálló vállalkozás eredménye. Kovács Levente és Kovács-Szabó Tímea tematikus magángyűjtemény létrehozását valósították meg, aminek célja az Evangélium egységeinek jelenkorra reflektáló művészeti alkotásokokkal való értelmezése és népszerűsítése. A végeredmény egy olyan műtárgyegyüttes lett, amelynek alkotói a hazai művészeti élet kiemelkedő alakjaiként járultak hozzá a bibliai tartalom mai közvetítéséhez. A sokféle kifejezésmód, az eltérő felfogásmódok révén nemcsak arról kaphatunk képet, hogy a művészek egyéni értelmezései mit tesznek hozzá az Evangélium történeteihez, hanem arról is, hogy a kortárs, 21. századi művészet hogyan közvetít olyan egyetemes gondolatokat, amelyek a Biblián keresztül a nyugati ember életfelfogását határozzák meg.

Az Evangélium 21 művészei számára kiinduló pontot a négy Evangélium szövege jelentette. Ezek együttesen alkotják Jézus életének eseményeit, tanításait, mindazt, ami a kereszténység üzenetének alapjait adja. A jelenetek, tanítások, csodák, elmélkedések és a szenvedéstörténet összességét Kovács Levente 1+12 egységre osztotta, amelyek közül az alkotók szabadon választhattak, ki-ki érdeklődése és érintettsége szerint a hozzá legközelebb álló egységet.

A gyűjtemény tulajdonosai: Kovács-Szabó Tímea és Kovács Levente

Kurátor: Petrányi Zsolt

Művészek: Asztalos Zsolt, Bukta Imre, Csontó Lajos, Erhardt Miklós, Fátyol Viola, Gerber Pál, Fehér Márta, Imre Mariann, Lovas Ilona, Mátrai Erik, Richter Sára és Szelley Lellé

Dankó Imre képei:

Iratkozzon fel hírlevelünkre


menü