Pályázat fiatal kurátoroknak

Pályázat fiatal kurátoroknak

A művészetek, elsősorban a képzőművészet iránt érdeklődő, nyitott, önálló tervekkel és elképzelésekkel bíró, 1986. január 1. után született kurátorok részére újabb pályázattal jelentkezünk. Az elmúlt két évben a MODEM hosszú távú törekvései között kiemelt szerepet szánt a hazai szcénában olykor még háttérben álló vagy helyét kereső legfiatalabb – vagy kicsivel afölötti – generáció részére. Második kiírásunkra ezúttal is fiatal kurátorok jelentkezését várjuk.

PÁLYÁZAT FIATAL KURÁTOROKNAK

A MODEM fontos feladatának tartja, hogy lehetőséget teremtsen a fiatal kurátorok számára műfaji és tematikai megkötés nélkül, szabad szellemiségű, ugyanakkor intézményi keretek között megvalósítható kiállítások rendezésére. A győztes projektet tervezője a művészeti központ 3. emeleti kiállítóterében rendezheti meg 2021 tavaszán. A pályázók jelentkezését az alábbi feltételekkel:

Ha 1986. január 1. után születtél, kurátorként, művészettörténészként vagy esztétaként végeztél, vállalod, hogy együttműködsz a MODEM-mel, betartod a határidőket és elfogadod a szakmai zsűri döntését, küldd be pályázatod legkésőbb 2020. március 15-ig.

A PÁLYÁZATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK:

– szakmai életrajz, portfólió, kiállítások és publikációk listája
– kiállítási koncepció maximum 5000 karakterben
– a tervezett kiállításon részt vevő művészek névsora, portfóliója, szakmai önéletrajza
– hozzávetőleges költségvetés 

TOVÁBBI FELTÉTELEK:

– kizárólag magyar állampolgárságú vagy legalább már 5 éve bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkező személy pályázhat

– minden pályázat a jogi út kizárásával történik, a pályázók részvételükkel elismerik a zsűri döntését

BÍRÁLATI SZEMPONTOK:

– a beadott kiállítási koncepció mennyire illeszkedik a MODEM hívószavaihoz (regionalitás, interdiszciplinaritás, mikrotörténelem, oktatás, centrum-periféria)
– a kiállítási koncepció újszerűsége, kidolgozottsága és relevanciája
– a kiállítási tervben szereplő művészek kvalitása

HATÁRIDŐK:

A pályázat leadásának határideje: 2020. március 15. éjfél (a határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.).

A jelentkezéseket a don.tamas.milan@gmail.com e-mail címre várjuk!

– Az eredményhirdetés időpontja: 2020. április 6.

KÉRDÉSEK:

Ha a pályázattal kapcsolatban bármilyen kérdésetek felmerül, keressétek Don Tamás kollégánkat a don.tamas.milan@gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 321 51 59-es telefonszámon.

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü