Nyitva tovább, de másként

Nyitva tovább, de másként

Kedves Látogatók, Művészetkedvelők! Az óvatosság jegyében – és a nagy számú előre bejelentkező csoportokra tekintettel – a kortárs művészet közvetítésével mostantól átmenetileg kicsit más menetben foglalkozunk. Hétköznap – hétfőnként is – 8-tól 13 óráig az előre bejelentkezett gyerekcsoportok foglalják el és töltik meg, egyszerre kis létszámban, a MODEM tereit, biztosítva számukra, hogy hozzánk érkezve egyszerre csak az adott iskola adott osztálya tartózkodik bent, a járványügyi előírásokat maximálisan betartva és betartatva. A nagyközönséget pedig keddtől péntekig 13.30-tól 18 óráig, valamint természetesen szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig várjuk elsősorban a kiállításainkon és a Zöld kilincs művészeti kávézóban. Átszervezzük egy időre a programjainkat is: egyelőre a zárt térbe tervezett eseményeket későbbre halasztjuk, amit megtartunk, azt pedig mindet a belső kertbe tesszük át. Kérjük, belépéskor továbbra is használják a kézfertőtlenítőt, fogadják el a testhőmérséklet mérését és tegyék fel a maszkokat. A bejáratnál felállított maszkautomata továbbra is nonstop üzemel. Az óriási igények miatt időnként bizonyos típusú maszkokhoz csak korlátozott számban férhetnek hozzá. Igyekszünk folyamatosan pótolni a rohamosan fogyó készletet, de kérjük a megértést és a türelmet. Jelenleg az összes színes maszk elfogyott, fehér textilmaszkot és egyesével csomagolt orvosi maszkot tudunk biztosítani a jelképes, 200 forintos áron, amelyet a foglalkozásokhoz használható játékokra, eszközökre fordítunk. Köszönjük a megértést, vigyázzanak magukra, vigyázzunk magunkra. A MODEM

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü