Lehet kortárs a freskó?

Lehet kortárs a freskó?

Lehet kortárs a freskó? címmel 2016 novemberében kortárs falfestési pályázatot hirdettünk a MODEM white cube tereire.

A kiírás során – és szándékaink szerint közvetve vagy közvetlenül, de a megvalósuló alkotások révén is – azt a kérdést feszegettük, vajon van-e létjogosultsága a kortárs falfestésnek a 21. században, miként lehet megtölteni egy narratíva nélküli kiállítóteret egy évszázadokkal korábbi technika alkalmazásával, a különböző alkotások és alkotók közötti laza tematikai kötődés mellett. S nem utolsósorban kerestük – és keressük jelenleg is – a választ: van-e alkotói (és befogadói) igény minderre. Azaz: kik festenek – és kik néznek – ma freskót egy kiállítóhelyen?

A rendhagyó felhívásra összesen 50 pályamunka érkezett az ország minden részéről és határon túlról is. A zsűri – Golda János Ybl-díjas építész, Kónya Ábel, a MODEM művészeti vezetője, valamint Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész – tíz alkotást választott ki, amelyeket tervezőik január 10-én kezdtek felfesteni a MODEM „white cube” tereiben, ahol csaknem 250 négyzetméternyi falfelületet töltöttek meg képi narratívával. Az alkotók Bostontól kezdve Budapesten át Záhonyig különböző városokból érkeztek a MODEM-be, ahol 5, 6, 7 és 8 méter széles, valamint 3,6 méter magas felületekre festettek „kortárs freskókat”, a szakralitás kérdésköréhez kapcsolódva, az Újkerti születéstől Jézus bevonulásán át a legkülönbözőbb címekkel.

A hordozót a kiállítótér fehérre festett gipszkarton falai jelentik, így a „freskó” szó csak a köznyelvben meghonosodott elnevezésként értelmezendő, valójában gyorsan száradó anyagokkal való szekkókat készítettek a jelentkezők, atmoszférájukban kapcsolódva a keresztény kultúrkör szellemi és lelki hagyatékához. A tárlat 2017. január 21-én nyílt meg a nagyközönség előtt.
A kiállítás zárásával a falfelületeket a következő tárlathoz készítjük elő, így az alkotások – amelyekről professzionális fotódokumentáció készül – az „utókornak” csak fénykép formájában maradnak meg.
Az alkotók:

Burai István, Debrecen; Gressai Ferdinánd–Pintér Gergő–Váczi Lilla, Budapest–Debrecen; Hegedűs Judit–Várhelyi Csilla, Budapest–Debrecen; Huszthy Edit, Debrecen; Krnács Ágota, Budapest; Szántó István, Szombathely; Szegedi Zsuzsanna Boston; Tarnóczi Tamás és a debreceni diákok: Barta Zsuzsa, Beregszászi Zoltán, Botos Dorina, Botos Noémi, Cséke Réka, Daróczi Nóra, Földi Eszter, Hegedűs Boglárka, Kiss Andor, Kovács Balázs, Nagy Viktória, Somogyi Panna, Tarján Lili; Tóth Anna, Budapest; Végh Júlia, Budapest

Iratkozzon fel hírlevelünkre

menü