Simon Andrea beszéde a Designrezisztencia megnyitóján

Simon Andrea beszéde a Designrezisztencia megnyitóján

Szeretettel köszöntöm önöket a Dizájnrezisztencia – A Debreceni Nemzetközi Művésztelep kiállításán!

A művésztelep idei témája kapcsán két gondolatot szeretnék körbejárni: az egyik a mindenható dizájn fogalma a másik pedig a művészet, a művészek egyik lehetséges szerepe a társadalmat egyre inkább átformáló design-technológiai viharban.

Dizájnrezisztencia. A kifejezésben, ahogy a kiállítás ismertetője is írja, „egyszerre van jelen a dizájn, mint az ellenállás eszköze; és a rezisztencia, mint ellenállás a dizájn mindenhatóságával szemben.”

De mit jelent az, hogy mindenható dizájn? Vajon jogos az igény, valóban eljött az idő, hogy a dizájn mindenhatóságával szembe kell fordulnunk?

Kétségtelen, hogy a jövőt bárhogyan is képzeljük el, bárhol is látjuk magunkat benne, tulajdonképpen bármit is képzelünk, abban meghatározó szerepe lesz a dizájnnak. A legfrissebb adatok szerint a Szilikon völgyben már négy az egyhez a dizájner–mérnök felvételi arány és a jóslatok szerint a dizájnvállalkozások veszik át a vezető szerepet a technológiai cégek versenyében.

A rohamtempóban végbemenő változások közepette a dizájn szót állandóan újra és újra kell értelmeznünk. Mostanra a dizájn szó használata olyan szerteágazóvá vált, hogy lassan talán mindent lefed a természeten kívül, hisz a dizájn nemcsak tárgyakban vagy online, hanem szemléletben is megjelenik. Manapság szinte minden tervezett és készen kapjuk, nemcsak a vizuális, de a gondolati paneleket is.A dizájn már nemcsak dísz egy mérnöki folyamat végén, hanem maga a folyamat.

Több teoretikus szerint is a dizájn az egyik legerősebb erő az életünkben – és előfordul, hogy akaratlanul is akadályozza, aláássa magát az embert, hiszen a kitűzött cél ellenére sem feltétlenül a megtervezett irányba indul el vagy érkezik meg egy-egy dizájnfolyamat.

A művésztelep résztvevői is felteszik azokat a kérdéseket, amik a dizájn totális szerepét felismerve jogosan juthatnak eszünkbe:

„Lehet-e a globális társadalmi folyamatok kritikai terepe a dizájn? illetve Lehetséges-e, netán érdemes-e ellenállni a dizájn totálissá válásának?”

Két fontos kérdés, melyeknek egymáshoz való viszonya igencsak ambivalens.

Hogyan erősítsük, növeljük az egyik oldalról a dizájn szerepét egy hasznos, reflektív, kritikailag formáló erővé, miközben a mellékhatásait és károsnak vélt befolyását enyhíteni szeretnénk?

Az ambivalencia feloldásához talán a következő út vezethet:

Meg kell tudnunk győződni arról, hogy a dizájn, ami átszövi életünket, jószándékú – és ennek biztosításához folyamatosan tükröt kell tartanunk számára, így segítve azt, hogy a jószándék, egyre szélesedő tudás birtokában tudjon a problémák, megoldandó közös ügyeink gyökereire megoldást találni.

Ugyanakkor fontos, hogy a dizájner is úgy ítélje meg, hogy a nagyközönséggel, a felhasználóval való közös gondolkodás, a gondos kritikai szemlélet, építő jellegű és segítően hat: önrevízióra késztet, szemléletmódosításra ösztönöz, így érve el a fejlődést társadalmi szinten is.

A művésztelep eredményeit elénk táró kiállítás azzal a szándékkal is készült, hogy lépéseket tegyen e közös gondolkodás irányába. Mindehhez művészeket hívott segítségül, így a látogatók művészi reakciókkal találkozva fejthetik vissza a dizájnnal kapcsolatban felmerülő főbb gondolatokat. Művészek gondolkodnak saját szerepükről, helyzetükről, a dizájnról, tárgyaik, ellenálló tárgyaik górcső alá veszik a dizájnszemlélet világát.

Az autonóm művész fontos képességek birtokosa, melyekkel a világot interpretálja számunkra. A művészet által okozott esztétikai öröm segít jobban megismerni a tárgyakat, a tárgyak megismerhetetlensége, ellenállása a művészeten keresztül fellazítható, mert érzeteink, érzelmeink is segítenek a megismerésben.

Továbbá a művészek társadalmi felhatalmazása felbecsülhetetlen értékű: felelősségüket ritkábban firtatjuk, szabadabban mutathatnak tükröt a társadalomnak, így generálva párbeszédet régiről és újról.

A művészet és dizájn találkozása szerencsére gyakori jelenség, ugyanakkor az már ritkábban történik meg, hogy nyugodt keretek között egymásra csodálkozhassanak. A Debreceni Nemzetközi Művésztelep tematikája ezt a hiányt pótolja és ez a találkozás feltételezhetően elindít egy olyan társadalmi párbeszédet, amit a művészek segítsége nélkül nehéz lenne a nagyközönség számára annyira érzékletessé tenni, hogy megszülessen a bevonódás igénye. Mert a művészet és az ellenállás nemcsak a művészek és a művészet ügye.

A művészet halott – hallhatjuk a 60-as évek óta. A dizájn és technológia térnyerése közben érthető meg talán leginkább, hogy a művészet segítségére mekkora szükségünk van. A művészet a racionalitás világában oázist teremthet. A csendesség, elmélyülés, lelassulás és a közösségi élmények oázisát.

Ennek a feladatnak, lehetőségnek, folyamatnak és gondolkodásnak az eredményét láthatjuk most különböző művészek szemszögéből.

Köszönöm a figyelmüket, a kiállítást ezennel megnyitom.

 

Elhangzott: MODEM, Dizájnrezisztencia kiállításmegnyitó, 2018. 11. 10.

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü