30 – Online művészetpedagógiai foglalkozások

30 – Online művészetpedagógiai foglalkozások

2019-ben, a rendszerváltás harmincadik évfordulóján a MODEM hároméves oktatási projektet indított elsősorban középiskolások számára. Ehhez kapcsolódóan Don Tamás, a projekt egyik vezetője és a MODEM kurátora tart online művészetpedagógiai foglakozásokat iskolásoknak, mely workshopokon kreatív feladatokkal hozza közelebb a kortárs művészetet a fiatalokhoz.

Bővebb információ és jelentkezés: don.tamas.milan@gmail.com

A további művekhez görgessenek lejjebb.

 

Antal Balázs, Hatházi László és Fodor Zoltán: Fix Sarok

Interjú Antal Balázzsal, Hatházi Lászlóval és Fodor Zoltánnal

Milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a kutatásaik alatt?

A Fix-Sarok projekt első felében Kárpáti Anna szobrász köztéri alkotásait könnyen felkutattuk és dokumentáltuk. A nehézségek inkább a munka kivitelezése során adódtak:

A falkép ötletét előzetesen elfogadó lakóközösség, a folyamatos egyeztetések során az első látványtervek alapján szabad kezet adott nekünk a vizuális terv és a koncepció ügyében. Elvi támogatásuk (anyagilag nem járultak hozzá) aztán a kivitelezés szakaszában némileg megtorpant, miután az egyik lakó felvetette, hogy szerinte egy falkép nem tartalmazhat táblázatot (amit szintén hozzáterveztünk, különböző, a szoborra vonatkozó információkkal), mert az „csúnya” és nem szokás ilyen dokumentumot egy köztérre néző falon megjeleníteni. Az illető hölgy egy óra alatt aláírásgyűjtést szervezett a társasház idős lakói között, és a ház fiatal lakóinak véleményét nem integrálva aláírásgyűjtési akciójába, tíz-egynéhány aláírással megvétózta, majd ellehetetlenítette a táblázat falon való megjelenítését. Mindamellett, hogy ez a korlátozás fájdalmasan érintett minket, rugalmasan kellett reagálnunk a kialakult helyzetre, ha a munkát folytatni akartuk. A táblázat helyét, amely mintegy egynegyedét jelentette az adott felületnek, üresen hagytuk. A táblázat letiltásának valódi oka szerintünk az adatok közt megjelenő egykori megrendelő kilétében rejtőzik. 1973-ban belügyminisztériumi megrendelésre épült a ház, annak dolgozói számára és ekkor került mellé a szobor is mint díszítőelem.

Hogyan találtak rá a szoborra?

Az egyikünk a közelben lakott.

Ha lenne rá lehetőség, kinek/minek állítanának szobrot?

Egy ideje foglalkoztat minket Kongó gyarmatosítása, II. Lipót belga király, és a hozzá köthető népirtás. Itthon, a középiskolai tanulmányaink során az iskolai tananyagban nem találkoztunk ezekkel az eseményekkel, csak jóval később szereztünk tudomást róla. Hosszabb belgiumi tartózkodásunk során lettünk figyelmesek a történet köztéri reflektálatlanságára.

A kérdező diákok: Csombók Panni és Fekete Orsolya, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai

Kis Varsó: Tulajdonság

Interjú a Kis Varsó művészpárossal (Havas Bálint és Gálik András)

Annak ellenére, hogy becsukták a szobrok szemét, mert azt mondták nem a személyiségüket akarják megmutatni, mégis különböző mimikát, testbeszédet adtak nekik. Miért az volt a fontos, hogy ne lássanak, ha ezek is az érzéseiket fejezik ki?

Valóban a különböző alakok különféle személyiségek. Vagyis inkább különféle karakterek. 12 különböző karakter, amely együtt egy csoportot, csoportképet alkot. Az egyes karakterek, testi-, testalkati jellegzetességeivel, és az egyes karakterek kifejeződéseivel, mint a mozdulatok, viselkedés, nagyon sokat foglalkoztunk. S ugyancsak ezek összességének rendszerével, egymáshoz képesti viszonyaikkal, beágyazódásukkal a teljes csoportképbe.

Hátrébb lépve azonban, itt egy műalkotásról van szó a maga tárgyszerűségében. A néző, aki szemléli a művet, tulajdonképpen óhatatlanul a művész nézőpontjába helyezkedik bele, azt látja, azt nézi, amit a művész lát, ahogyan a művész rátekint a megjelenő képre. Tehát, a mű feltételez, átvitt értelemben megteremt egy bizonyos nézőpontot. És a figurák csukott szeme a nézőpont kérdésével függ össze.

A tornasorra, a nagyság szerint felsorakozott tornaruhás gyerekek csoportképére egyfelől kívülről tekintünk rá, tárgyiasító módon látjuk. Érzékeljük a valóságosságuk kiszolgáltatottságát. És ez majdhogynem a tornatanár hierarchikus nézőpontja lenne. Az egységesen lehunyt szemek azonban egy ezzel ellentétes, ennek ellentmondó szituációt teremtenek. A szemek lezárása lezárja az alakokat, nem tekintenek vissza ránk, s mi nem láthatunk beléjük. Kívül rekedünk valamin, amit belülről ismerünk.

Ez kifordítja a szituációt, a kívülről látott kép egy belső képpé (álom, fantázia, emlékezet) alakul át. A csukott szem, néző és nézett között egy olyan viszonylatot teremt, amelyben a tornasort belülről, a tornasor egyik, valamelyik alakjaként, tagjaként elemeként látjuk, érzékeljük, éljük át.

Van esetleg valami jelentősége annak, hogy 12 fiú van? Esetleg bibliai utalás?

Egy átlagos létszámú osztály fele, a tornaórán, nemek szerint elkülönítve. A bibliai utalás mindenképpen túlzott pátosz lenne. Meg persze kérdés, hogy az ilyen formai szimbolikák megfejtésével mennyiben kerülhetünk közelebb valamely mű megértéséhez? Hiszen a dolog talán éppen fordítva áll, hogy Jézusnak 12 tanítványa volt, amely maga is ismétli József 12 testvérét – ezek afféle tömörítések, metaforák, ábrázolások. Jézusnak, aki egy tanító filozófus volt, minden bizonnyal voltak tanítványai, de hogy ez épp 12 lett a hagyományban, az valószínűleg csak olyasmit takar, hogy ez egy nagyobb csoport volt, elegendően sok ahhoz, hogy fenntartson egy adott hagyományt, később elterjesszen egy tant, amelyből kifejlődhet egy vallás és annak intézményrendszere, az egyház. De ugyanakkor a 12 kellőképpen szűk és zárt ahhoz, hogy egy olyan csoportképet alkosson, ahol differenciáltan személyes karakterek, és ezzel közösségi szerepek jelenhetnek meg. A 10 túl szimmetrikus, és túl kevés is, hiszen még épp az 1-től 10-ig (a nagyon is véges számosság) határán van, a 11 még mindig csak plusz egy kapus, azaz túlzottan focicsapat, a 13 viszont már a tömegesség megszámlálhatatlanságába veszően sok. Szóval a 12 valamiknek kényes egyensúlya, és éppen ezért vált az emberi civilizációban is oly mélyen beágyazottan szimbolikussá.

Milyen érzés az, hogy gyerekek/fiatalok átértelmezik a munkájukat? Nem félnek, hogy elveszik az eredeti jelentés?

Nem félünk. Önök szerint félnünk kellene? Mi inkább örülünk.

Másrészt, szélesebb értelemben is a munkánknak régtől fogva alapja a párbeszéd. A kultúrát mint kölcsönhatások rendszerét igyekszünk felfogni, értelmezni. Számos munkánkban kimondottan törekedtünk rá, hogy nyitott struktúrákként kapcsolódjanak a befogadáshoz, a lehetséges értelmezésekhez.

A kérdező diákok: Hubai Lili, Legenyei Panna, Nyuli Barnabás, Sinkó Dorottya és Le Minle Hien, a Karinthy Frigyes Gimnázium 11. A osztálya

Kis Varsó: Tulajdonság – Mélyi József előadása 🏛 – 30 #1

 

Fabricius Anna: Erika, kábelszerelő

Interjú Fabricius Annával

Miért pont egy kábelszerelőt választott a téma bemutatásához?

Amikor kitaláltam, hogy milyen tematikájú videót szeretnék, nem a kábelszerelőt mint munkakört kerestem, inkább egy olyan nagy halmazon belüli bármilyen munkát, amilyen a gyártósor melletti tevékenység. Lényeges volt a repetitív jelleg és a monoton munkafázisok, ahol a mozdulatsorokat nem a személy, hanem egy gép, gépsor határozza meg. Ez a fajta repetitív mozdulatsor az, ami egy hozzá nem értő befogadó számára felismerhetővé teszi magát a helyszínt (gyár), így a kiszolgáltatottságot az adott gépnek. Innentől számomra bármilyen személlyel elkészíthettem volna a videót, Erika jött szembe.

Fontos-e, hogy nő végzi a munkát?

A munkafolyamat pillanataiban nem éreztem fontosnak azt, hogy férfi vagy nő végzi a munkát, viszont úgy gondolom, hogy idővel nagyon is fontos lett ebben a munkában, hogy nő mutatja be. Viszont azt gondolom, ha célirányosan női munkást kerestem volna, a mai fejemmel talán több kérdést tennék fel a család/munka viszonyáról. Ezzel párhuzamosan nagyon szeretem Erika finomságát, a mozdulataiban fellelhető nőiségét, és ezt fontosnak tartom, hogy egy gép mellett, a gép által meghatározott mozdulatokban is benne van a nő.

Hogyan ismerkedett meg Erikával?

Egyik ismerősöm anyukája az esztergomi Suzuki-gyárban dolgozik, és onnan szerettem volna valakit találni, hiszen ott is nagyon szigorú szabályok szerint dolgoznak a munkások. Aztán onnan nem találtunk senkit, így az egyik barátjuk szomszédja volt Erika, aki elvállalta mind az interjúzást, mind azt, hogy egy performansz keretében a kiállításmegnyitómon bemutassa azt, amit és ahogy dolgozik. Erikának nagyon hálás vagyok, tiszteletet érzek iránta, mert olyan szegmensét mutatja be a dolgozó társadalomnak, amely a hétköznapi ember szeme előtt rejtve marad, miközben a körülöttünk lévő tárgyak legtöbbjét Erikához hasonló emberek állítják elő.

A kérdező diákok: Ríz Bulcsú, Nagy Boglárka, Kerekes Nikolett, Novák Levente, Kékesi Réka, a Karinthy Frigyes gimnázium 11-es diákjai

Fabricius Anna: Erika, kábelszerelő – Mélyi József előadása 🏛 – 30 #2

 

Gerhes Gábor: Az elvégzendő feladatok előtt álló elvégzett feladat

Interjú Gerhes Gáborral:

Ha visszamehetne az időben, változtatna-e valamit ezen a képen?

Ahogy egy munkával elkészülök, onnantól az saját lábára áll, és elkezdi önálló életét. Az elkészültekor belekerült üzenetekre a későbbiekben nekem már semmilyen beleavatkozásom nem lehet. A műveimre úgy tekintek, mint kommunikációs felületekre, melyek a nézőiével folyamatos párbeszédet folytatnak. Van, hogy nem jön létre ez a párbeszéd, vagy ha létrejön is, hamar elfárad. Egy jó műnél viszont ez akár évtizedekig (sőt évszázadokig is) fenn tud maradni.

Egyszóval, nem változtatnék, ez a munka már saját életét éli.

Miért volt fontos, hogy az arc ki legyen takarva?

Az arc kitakarása mindig valamilyen elszemélytelenítést jelent. A mű jeleket és szimbolumokat használt, így nem volt fontos, hogy az arc láttatásával konkrét személy (ez esetben én magam) jelenjen meg.

Tapasztalatai szerint mennyire értelmezhető a közönség számára művészete?

Egy műtárgy sokféleképpen tud hatni a nézőre. Vannak olyanok, melyek inkább az érzelmekre, mások pedig az értelemre hatnak, vagy épp mindkettőre, (vagy egyikre sem). Egy mű megértése sok esetben nem könnyű feladat. A képzőművészet saját maga választja a témáit, melyekkel foglakozni akar, így választhatja azt is, hogy milyen módon akar hatni. Egy műtárgy akkor tud a leginkább működni a néző számára, ha valahogy megnyitja annak képzeletét és az magára talál benne. Egy műtárgyban éppen az a legkülönösebb, hogy olyan dolgokkal foglalkozik amelyek nem megérthetősek teljes mértékben.

A kérdező diákok: Korpás Katalin, Nagy Gabriella Andrea, Solymosi Jakab Dávid, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 13-os diákjai

Gerhes Gábor: Az elvégzendő feladatok előtt álló elvégzett feladat – Mélyi József előadása 🏛 – 30 #3

 

Németh Ilona: Reggel

Interjú Németh Ilonával:

Mennyire vette figyelembe, hogy társadalomkritikus művei hogyan hatnak az emberekre, hogy emiatt kaphat negatív megítélést?

Ez a kérdés tulajdonképp két alkérdést rejt magában.

A társadalomkritikus művek hatásával kapcsolatban: Számomra a művészet a társadalomkritika eszköze – ha nem számoljuk bele, hogy a művész polgárként is lehet természetesen kritikus állampolgár és társadalmilag aktív szereplő –, amikor egy-egy új munkát létrehozok, szem előtt tartom azt a hatást, amit az emberekre gyakorol, hisz azért is csinálom őket, hogy elmondjam a véleményem, hogy a társadalmi változásokra hatással legyek. Lehetőség szerint pozitív, előrevivő hatással, de mindenképp elősegítsem, hogy az adott kérdésekről dialógus jöjjön létre, akár a mű és a néző között, akár a nézők között, akár társadalmi méretben.

A kérdés második felére egyszerűbb a válasz, az esetleges negatív megítélés, illetve kritika nem befolyásolja azt, hogy milyen művet hozok létre. A legfőbb mindig az, hogy művészeti szempontból a legjobbat hozzam létre, amire képes vagyok, és hogy minél jobban tudjam kifejezni, amit el szeretnék mondani.

Kapott a munkáival kapcsolatban olyan visszajelzést amire egyáltalán nem számított?

Igen, kaptam. Olyan visszajelzések is vannak, amiket évekkel később kapok csak egy-egy műre. Például a Reggel című videó sokkal több és intenzívebb reakciót és kiállítási meghívást kapott a megjelenése utáni években, mint rögtön, amikor elkészült. Valószínűleg a nagyobb közönség számára később lett világos, hogy miről is szól.

A legérdekesebb reakciók egyike az volt a számomra, amikor 1997-ben bemutattam a Nőgyógyászati magánrendelő című munkám, amelynek bemutatása során kiderült számomra, hogy a férfiak nagy többségének egyáltalán semmilyen fogalma sincs arról, hogy a nőket milyen körülmények között vizsgálják ki, milyen körülmények között szülnek. A műnek nem ez a felvilágosító jellege volt a fontos számomra, hanem meg szerettem volna osztani a tapasztalataim, egy olyan dologgal kapcsolatban, amely erősen hatott rám, mint sok más művész sok más műben.

Van-e hatása még a művészetnek, lehet-e formálni az emberek véleményét és kell-e?

Én teljes mértékben hiszek abban, hogy a művészetnek nagy hatása van az emberekre, lehet, hogy a mai korban még nagyobb, mint régebben. A világ megismerésében és megértésében nagy szerepe van a művészetnek. Sokszor a hatás nem azonnal mérhető, de idővel beépül a társadalmi gondolkodásba. Az érthetetlennek tűnő gondolatok egyszer csak természetessé válnak, mintha mindig is a gondolkodásunk részei lettek volna. Az emberek véleményét a mai korban rengeteg információ befolyásolja, sokféle információs manipulációnak vagyunk kitéve nap mint nap. Nehéz meghatározni stabil értékrend nélkül, hogy kinek és minek lehet hinni. A művészet segíthet a stabil értékrend kialakításában, hisz nemcsak verbális kommunikációval tudja elérni az embereket.

A kérdező diákok: Kovács Korinna és Török Vivien, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium diákjai

Németh Ilona: Reggel – Mélyi József előadása 🏛 – 30 #4

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre


hungarian english

menü